A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent Böszörményi Gyula legújabb regénye, Leányrablás Budapesten címmel, mely az Ambrózy báró esetei sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a marosvásárhelyi lányok, és a kissé zord természetű mesterdetektív, Ambrózy báró szövevényes kalandját.
1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.
Saját véleményem: ![]()
Hangay Emma a Milleniumi Ünnepségek idejére Marosvásárhelyről Budapestre érkezik nagynénjéhez és unokabátyjához, hogy részt vehessen a fővárosban tartott rendezvénysorozatokon. Ám hajadonként nem mászkálhat egyedül, így hát ha nem is szívesen, de vele tart unokatestvére, Ottó.
Emma és a férfi együtt töltik a napot, majd este, hazafelé indulva, Ottó berántja a sötétbe, ahonnan némi kálvária árán, a lánynak sikerül elfutnia... egyenesen egy csapat férfi markába, akik foglyul ejtik.
Négy év elteltével a Hangay család egy különös táviratot kap, melyet évekkel korábban Emma írt nekik.
A fiatalabb Hangay lány, Mili, eltökéli, hogy felutazik Pestre megkeresni nővérét, ahol némi bonyodalmat követően, több napnyi bezártság után végre sikerül elszöknie nénikéjétől. Visszatérve azonban sokkoló dolgot tapasztal: Róza nénit vérbe fagyva találja, s ettől annyira megrémül, hogy fejvesztve kiszalad az utcára, ahol áthajt rajta egy lovaskocsi.
Ezek után Mili kórházba kerül, majd reggel az Ambrózy villában tér magához, és megismerkedik annak különös lakóival: a kedves személyzettel, a barátságos és bölcs grófnéval, valamint annak fiával, a félkarú Richárd báróval. De a neheze még csak azután következik, hogy megtudja, valakik az életére akarnak törni. Így hát más lehetősége nem lévén, összefog Ambrózy báróval, aki az egyik legjobb nyomozó.
A könyvvel a Vörös Pöttyös facebook oldalon találkoztam először, amikor kikerült az akkori borítóval, ám akkor annyiban is hagytam. Aztán feltették a jelenlegi borító egyik kezdetlegesebb variációját, és az rettentően megtetszett, egyből rá is ugrottam a fülszövegre, aminél elég volt meglátnom a Marosvásárhely szót, tudtam, hogy kell nekem.
Hogy ez miért volt számomra döntő ok? Engedjétek meg, hogy röviden elmagyarázzam:
noha én (a mai) Magyarországon születtem, a nagyszüleim Erdélyben élnek, egészen konkrétan Marosvásárhelyen. Ha nem is a fele, de a negyed életemet nyaralások, látogatások során ott töltöttem. Sokkal jobban imádom azt a várost, mint bármelyik másikat. A központi részét úgy ismerem, mint a tenyeremet. És ha már nem élhetek ott, akkor nagyon jól esik legalább gondolatban barangolni a jól ismert, szeretett utcákon, a főtéren, a nagyszüleim utcája mellett húzódó sínek mellett és a többi helyen. Böszörményi Gyula pedig úgy adta vissza ezeket a színtereket, hogy ha egy más korban is, de megelevenedtek előttem. Láttam az embereket, a tájat, a mentalitást és mindent. Ugyanakkor akadtak hátborzongató pillanatai is ennek a kalandnak. Például az, amikor a Református temetőben sétálgattunk azon sírok mellett, ahol az ük- és dédszüleim nyugszanak, vagy a ravatalozó közelében álldogálni, ahol a dédimtől búcsúztunk el. Számomra ez egy hihetetlen és új élmény volt. Ami aztán Budapesten folytatódott, ahol az író megint olyan utcákat, házakat választott, ahol szintén sokat jártam. Például az Erzsébet körúti lakás pont szemben van a rokonaink lakásával, ahol szintén éltem. De itt be is fejezem az engem érintő fun factokat. :)
A történet egyik legnagyobb erőssége a kor- és a helyszínrajzokban rejlik. Böszörményi Gyula valami egészen elképesztő módon képes az olvasó elé tárni a korabeli házakat, tereket, utcákat. Olyan, mintha a könyvet kinyitva a 19. század végi Budapestre csöppennénk, ahol konflisok gördülnek végig, elegáns hölgyek és urak sétálgatnak, cseverésznek. És ugyanez érvényes a villákra, bérházakra, a vándorcirkuszra és az elmegyógyintézetre is. Félelmetesen átjön mindegyik színtér atmoszférája. Mondhatnám, hogy olyan, mintha egy filmet nézne az ember, de az nem közelítené meg a valóságot. Ez olyan, mintha tényleg ott lennél, saját érzékszerveiddel tapasztalnád a téged körülvevő teret.
![]()
A gyönyörű, ámde abszolút nem unalmas leírások mellett, ez részben köszönhető a
korhű beszédstílusnak is.
Ne ijesszen meg senkit,
teljes mértékben fogyaszthatóúgy a fiatalabb, mint az idősebb olvasók számára. Sőt! Kifejezetten üdítő. Megvan a maga bája. Érezhető, hogy akkoriban még megadták egymásnak az alapvető tiszteletet az emberek. (Ha esetleg láttatok régi Kabos Gyula filmeket, akkor talán ahhoz tudnám viszonyítani.) Ráadásul, a régies nyelvezet ellenére nincsenek benne nehéz vagy bonyolult kifejezések, amiket ne lehetne megérteni. Oké, egy-két székelyes párbeszéd elhangzik, de azt élőbeszédben is nehéz megérteni, ez a lényege, és tényleg csak nagyon kevésszer jelenik meg, azt jelezve, hogy az ország egyes területein milyen tájszólások lelhetőek fel.
A regény másik nagy erőssége a karakterek.
Mili fiatal, céltudatos, merész, makacs, bátor, forrófejű, barátságos lány, aki nem fél egymagában nekivágni az 550 km-es útnak hogy nővére nyomába eredjen. És amikor az események nem várt fordulatot vesznek, még eltökéltebbé válik.
A könyv nagyobb részét az ő narrációjában követhetjük végig, így ő az, akit leginkább megismerünk.
Kezdetektől fogva világosan látszik, hogy más szellemben nevelkedett, mint a fővárosi kisasszonyok. Természetesebb lány, aki nem zihálással, ájulással és mindenféle akkori női praktikával kezeli a helyzeteket. Épp ezért sokszor sérti is a báró vele szemben tanúsított viselkedése, hisz Richárd megrögzött nézetei szerint a nők ostobák, nem bírják a keményebb szituációkat. És ez bizony csorbítja hősnőnk büszkeségét. Nem is ok nélkül, mivel tényleg erőn felül teljesít a szent cél érdekében. Nem akarok spoilerezni, de olyan megpróbáltatásokat áll ki, amik bárkit megviselnének, nemhogy egy 17 éves lányt, távol az otthonától és szeretteitől. Szóval minden elismerésem az övé. Én nagyon megszerettem őt.
Aztán ugye ott van még
a sorozat névadója, Ambrózy báró is, akinek a személyisége, és az azt körüllengő titkok kifejezetten érdekesek.
(Nekem például majd' kilyukadt az oldalam, hogy megtudjam, mi lett a fél karjával, vagy mit rejt a szobája. Talán még a rejtély megoldásánál is jobban piszkálták ezek a kérdések a fantáziámat. És hogy a választ megkaptam-e? Nem, nem árulom el.)
Ugyanakkor vele kapcsolatos az egyik
negatívabb érzésem is. Az
Ambrózy báró esetei sorozatcímből kiindulva azt vártam, hogy központi figura lesz, fontos szereppel. Nem mellesleg rengeteg potenciál rejlett benne, mégis alig volt jelen. Egyszer-kétszer megjelent a nyomozások helyszínein, vagy előállt egy ötlettel, de slussz, ennyinél ki is fújt. Nekem nem jött át, hogy mitől is annyira hihetetlenül zseniális nyomozó, aki képes felgöngyölíteni bármilyen ügyet.
Mindebből kiindulva nem értem a sorozatcímet. Mili sokkalta ravaszabb, tettre készebb volt; de persze ez a későbbiekben még változhat (igen, burkoltan arra célzok, hogy kérek még ebből a jégszívű, mufurc báróból...sokat!).
A
többi szereplőre nem térnék ki egyenként, egyrészt azért, mert rengetegen vannak, másrészt véletlenül sem szeretnék lelőni semmiféle csattanót. Helyette csak annyit mondok, egytől-egyig önálló személyiségek, szerethetőek vagy éppen gyűlölhetőek, de mindenképpen nagyon emberiek, saját háttértörténettel.
A
cselekmény fő részét a nyomozás képezte, mely idővel igencsak szerteágazott.
Úgy kb. a regény feléig tövig rágtam a körmömet, azon izgulva kik állhatnak az események hátterében, arról nem is beszélve, hogy amikor megcsillanni látszott egy-egy infó, szemszöget váltottunk, és egy másik karakter életébe csöppentünk, hogy ott ugyanezt eljátsszuk. (Rettentő idegőrlő tud ám lenni, ha az író mindig ott hagyja félbe, ahol a java jönne, de hát ilyen a könyvmolyok sorsa. Falni kell a lapokat, nincs mese.)
És talán pont emiatt lepődtem meg, amikor egyszer csak elkezdett összeállni a kép, és ha nem is teljesen, de mi, olvasók, megtudtuk a legfontosabb részleteket. Ám úgy voltam vele, biztos jön még valami csattanó, ami megkeveri az egészet... hát mégsem. Persze volt egy-két csavar, de azok egészen más jellegűek (és az egyiket úgysem hiszem el ^^ ) voltak.
![]()
Ennek ellenére mégsem tudom azt mondani, hogy bosszantott a dolog. Az, hogy több-kevésbé tudhatjuk, ki/kik tették, ami(ke)t, abszolút nem von el semmit a könyv élvezeti értékéből, hisz a karakterek ténykedései annyira lekötik az ember figyelmét, hogy nincs is időnk vagy akaratunk másra figyelni.
Az egész sztori lendületes, magával sodorja az olvasót, kikapcsolja az agyát, átöleli és beburkolja. Imádtam az egészet, úgy, ahogy van, elmegyógyintézettel (ami hátborzongató és szörnyű volt), vándorcirkuszi élettel (egészen más világ, sok bonyodalommal, kalanddal), budapesti ünnepségekkel, előkelő villákkal, furfangos, okos, rémisztő, szerethető karakterekkel, és mindennel együtt.
Sokat gondolkoztam azon, hányasra értékeljem, mert bár a szívem maximális pontszámot súgott, az apróbb hibái miatt viszont le akartam vonni felet, de kétheti gondolkodás során végül mindig ugyanott lyukadtam ki, a szívemnél. Lehet egy könyvnek hibája, de ha az úgy megragad, hogy nem tudom letenni, és beránt abba a világba, akkor az nem véletlen. Pláne úgy, hogy a befejeztével szószerint óriási hiányérzetem támadt, mert bizony én ezt folytatni akarom! Apropó, mikor jön már a második rész? Ilyen befejezés után, a kicsi szívem nem bírja sokáig.
A végére érve pedig nem tudok egyebet mondani: ha egy fantasztikus történetre vágytok, olvassátok el, kortól és nemtől függetlenül!
Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mili, Ambrózy báró, Agáta mama, Terka néni, Kugler Tóni, Kaméleonka
Kedvenc jelenet:Mili és a báró szóváltásai
Negatívum: hiányoltam a báró intenzívebb jelenlétét
Borító: 5/5
Marosvásárhely
Marosvásárhely (románul Târgu Mureș
) a régi nagy Magyarországhoz tartozott, ám 1947. február 10-én végleg Romániához csatolták, s ez azóta is így van. Ám azt fontos tudni róla, hogy a város lakosságának fele továbbra is magyar, sőt a román származású emberek igen jelentős része is beszél magyarul. Így, ha arrafelé jártok, gond nélkül tudtok kommunikálni. Sőt, helyenként még magyar árakkal, árucikkekkel, magazinokkal, könyvekkel, rádióval is találkozhattok.
Marosvásárhely rengeteg nevezetességgel büszkélkedhet, felsorolni is nehéz mindegyiket, de például itt van Báthory István várkastélyának romja (amit épp idén nyáron kezdtek el teljesen felújítani) a református vártemplommal, a Rózsák-tere, a Színház-tér, a Kultúrpalota, a Romulus és Remus szobor másolata, a Görög Katolikus egyház, a Bolyai Farkas Líceum, a Teleki-Bolyai Könyvtár (gyönyörű), a Somos-tető (a gyerekeket mesepark várja, a felnőtteket pedig ingyenes, szabadtéri edzőgépek), ahol az állatkert is van, vagy a Weekend telep (strand és minden ami a vízparti kikapcsolódáshoz kell), ami mellett minden évben megrendezésre kerül a Sziget-fesztiválhoz hasonló Félsziget-fesztivál, ahol szintén neves magyar és külföldi előadók lépnek fel és a hangulat - tapasztalatból mondom - fergeteges! Nyár végétől kezdve pedig hetente újabb és újabb ingyenes fesztiválok váltják egymást. Kutyakiállítás, Oldtimer fesztivál, repülős fesztivál, stb.
Képekben:
![]() |
| Somos-tető - edzőpark egyik része felnőtteknek |
![]() |
| Somos-tető mesepark egyik házikója |
![]() |
| a vár egyik bástyája és a fala kívülről |
![]() |
| Katolikus templom (két torony), Ortodox székesegyház (sok kupola), és a ház, ahol Petőfi Sándor utoljára szállt meg (sárga épület) |
![]() |
| A várban lévő református templom kapuja |
![]() |
| A főtér egyik vége |
![]() |
| Görög katolikus templom a főtéren |
![]() |
| Polgármesteri hivatal a főtéren |
![]() |
| Városháza a főtéren (előtte áll a Romulus és Remus szobor) |
![]() |
| Kultúrpalota (főtéren) |
![]() |
| Kultúrpalota |
![]() |
| Főtér egyik fele |
![]() |
| Virágóra a főtéren |
![]() |
| Ortodox székesegyház a főtér másik felén |
![]() |
| Ortodox székesegyház a főtér másik felén |
![]() |
| Polgármesteri hivatal oldalról |
És a sokat emlegetett Transylvania szálló:Nyereményjáték
Az idősebb Hangay-lány azért érkezik a fővárosba, hogy részt vegyen a millenniumi ünnepségeken. Így arra gondoltunk, Titeket is körbevezetünk a 19. századi Magyarország néhány fontos helyszínén.
Nincs más dolgotok, mint az állomásokon látható képen alapján kitalálni, melyik fontos épületet, utat vagy várost ábrázolja, majd a megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő mezőjébe.
Ha mindegyiket megfejtitek, esélyetek nyílik megnyerni a Könyvmolyképző által felajánlott könyv egy példányát!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.
